Kézilabdatörténete Magyarországon

A kézilabda történelme Magyarországon

 

 

 

Az elmúlt évszázad elsõ éveiben kezdte térhódítását Európában a kézilabdázás alapját képezõ dán Handboold, a német Handball és a cseh Hazena játék. Magyarországon a sportág születése Cséfay Sándor nevéhez kötõdik, aki atlétaként vett részt az európai munkásolimpián, ahol elnyerte tetszését a kézzel játszott, leginkább labdarúgó pályán rendezett mérkõzés és elhozva egy labdát elkezdte áldásos tevékenységét, melyet élete végéig önzetlenül és nagy szeretettel végzett. Kinevelte ez idõ alatt válogatott játékosok egész sorát, akik közül többen a sportág kiváló szakembereivé váltak. Az Õ nevéhez fûzõdik az önálló sportági szövetség, az 1933. március 30-án megalakult Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége. Az elsõ tisztikarban megtalálható volt országgyûlési képviselõ, a Testnevelési Fõiskola igazgatója és a fõvárosi oktatási osztály vezetõje. Ez az önállóság nagyot lendített a sportágon s férfi válogatottunk résztvevõje lett az 1936. évi berlini Olimpia nagypályás kézilabdamezõnyének, majd az 1938-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csapatunk. Sorra alakultak a szakosztályok és az önálló bajnokságok már nagyszámú csapatokkal bonyolódtak. Örvendetesen növekedett a nõi csapatok száma is. A sportág népszerûségét jelezte az is, hogy a téli idõszak tétlenségét megunták a kézilabdázók. Kerestek és találtak is olyan termet, ahol télen megvalósították a teremjáték alapjait, igaz fûrészporos talajon és csupán 13x26 méteres területen. A II. Világháború nagy törést jelentett minden ember életében. Sportolók haltak meg a frontokon, sportpályák mentek tönkre a városokban s vidéken. Talán ezzel lehet összefüggésben, hogy a nõi szakág éledt elõbb fel és nagypályás nõi válogatottunk 1949-ben Világbajnoki címet szerzett a Budapesten megrendezésre került Világbajnokságon. Az ezt követõ évek döntõ változást hoztak az ország életében. A megváltozott életkörülmények, az ország építõ tervek sorra szüntették meg a pályákat, így legjobb csapataink is otthontalanná váltak. Az érdeklõdés egyre inkább a kispályán játszott kézilabdázás felé irányult, melyet hazánkban fõleg szabadtéren játszottak, ugyanakkor az északi országok ekkor ugyan ezen a pálya méreten már egész évben, teremben rendezték mérkõzéseiket. A kispályás kézilabdázás mérföldes léptekkel indult el a fejlõdésben. A játéktér áttekinthetõsége, a gólok száma, az ötletek megvalósulásának végtelen lehetõsége olyan élményt nyújtott játékosnak és nézõnek egyaránt, hogy az iskoláktól kezdve, a legkisebb faluban is sorra épültek a pályák, alakultak csapatok minden korosztályban. A nagypályás kézilabdázás ezzel párhuzamosan kezdett elsorvadni, míg nem 1959-ben volt a legutolsó hivatalos bajnokság s ezt követõen már csak kispályás bajnokságokat írt ki a Magyar Kézilabda Szövetség. Az ötvenes évekre tehetõ a nemzeti szövetségek nagyszámú növekedése is, így a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) feladatai is megnövekedtek, programja kiszélesedett. A magyar kézilabdázás elismertségét jelzi az is, hogy mindig volt képviselõje az IHF-ben. Kezdetben Fantó Jenõ, majd közel harminc évig Madarász István, aki jelenleg is tiszteletbeli tag. Az IHF ezekben az években indította be a világbajnokságok rendszerét, ahol válogatott csapataink közül a nõk szerepeltek nagyobb sikerrel, mivel 1957-ben ezüstérmesek lettek, míg a férfiak általában a 7-9 helyen végeztek. A hazai bajnoki rendszer ebben az idõszakban az átalakulás gondjaival volt elfoglalva, hiszen az addig nagypályán játszó, más technikát és mozgást igénylõ játékosok beilleszkedése a kisebb játéktérre, valamint a sportággal újonnan ismerkedõ játékosok összhangja komoly szakmai kihívást jelentett a szakemberek számára. A hatvanas évek fejlõdési trendjében ismét a hölgyek jártak elõl, mivel az elsõ kispályás siker is az Õ nevükhöz fûzõdik. 1965-ben Dortmund-ban a Westphalenhalle a magyar nõi válogatott világbajnoki címét ünnepelte. Török Bódog szövetségi kapitány (aki közel harminc évig volt a nõi válogatott szakvezetõje) vezetésével többek között olyan kiválóságok alkották a csapatot, mint Elek Gyuláné, Romhányiné, Csenkiné,  és Jóna Magda. A sportág nemzetközi fejlõdése és népszerûsége megkövetelte az IHF-tõl, hogy növelje a nemzetközi találkozók lehetõségét és olyan nemzetközi tornákat vett fel versenynaptárába, ahol az egyesületi csapatok is megmérkõzhettek egymással. Így a Bajnokok Kupája, az IHF-Kupa és a Kupagyõztesek Kupájának (KEK) versenysorozat olyan küzdõtérré vált, ahol férfi és nõi csapataink motiválódhattak, a játékosok tovább fejlõdhettek. Érdemes ebben az idõszakban megemlíteni a férfiak mezõnyében a Bp.Honvéd, a Tatabánya, a Debrecen és a Gyõri ETO gárdáját, valamint a nõknél a Bp.Spartacus, az FTC és a Vasas csapatait, akik a legjobbak közé kerülve hívták fel a figyelmet Európában a magyar kézilabdázásra. A kézilabdázás nemzetközi elismertségét jelentette a hetvenes évek több döntõ változása. Felvették az olimpia mûsorában a teremkézilabdázást és 1972-ben, Münchenben férfi csapatunk a nyolcadik helyen végzett. A nõi csapatok egy olimpiával késõbb 1976-ban, Montrealban léptek elõször pályára és lányaink a harmadik helyen végeztek, míg a férfiak is elõbbre léptek a hatodik hely elérésével. A Világbajnokságok döntõinek rendszeres résztvevõi voltunk ezekben az években és megállapítható, hogy mindég a nõi válogatott ért el jobb eredményt. Amíg a férfiak a 7-9. hely elérésénél nem jutottak elõbbre, addig a hölgyek két alkalommal is bronzéremmel zárták szereplésüket. A klubcsapatok Európa Kupájában tovább tartott a nõi csapataink jó szereplése, így nagy elismerést váltott ki 1977-ben az FTC gyõzelme a KEK-ben Elek Gyula edzõ vezetésével. Bár férfi csapataink nem értek el kimagasló eredményt, mégis voltak olyan kiemelkedõ játékosaink, akik nemzetközileg is elismertté váltak. Egy pár név a teljesség igénye nélkül: Bartalos Béla, Varga István, a Vass fivérek, vagy Marosi István, majd a fiatalabbak közül Kovács Péter, Kenyeres József és Szilágyi István, akiknek késõbb külföldön is sikeres volt a pályafutásuk. A nyolcvanas évekre fõleg a férfiak elõretörése jellemzõ. Két olimpián is 4. helyezéssel zárták szereplésüket, szemben a nõi válogatottal, akik 1980-ban értek el egy negyedik helyezést. A világbajnokságokon kiegyenlítõdött az erõviszony. Mind a két válogatottunk ezüstérmes lett. A férfiak a svájci, a nõk a budapesti  VB-n szerezték meg a második helyet. Magyarország ekkor rendezett elõször nõi kispályás VB-t és ekkor értek pályafutásuk csúcspontjára Csík János tanítványai. Sterbinszky, Gódorné, Angyal Éva, Csajbókné, Vanya Mária, és a többi Vasas és FTC játékos szereplése is olyan élményt jelentett az új Budapest Sportcsarnok közönségének, melyben hazai közönségünknek korábban ritkán volt része. Sajnos ezt követõen nõi válogatottunk mélyrepülésbe kezdett s a korosztályváltás problémája göröngyös út bejárására kényszeríttette a nõi szakágat. Erre az idõszakra is jut azonban klubsiker. Mind a két magyar bajnok megnyerte az 1981/82. évi Bajnokok Kupáját. A Bp.Honvéd férfi csapata Kovács László vezetésével, míg a Vasas lányok Mocsai Lajos szakmai irányításával lettek Európa legjobbjai. Az évszázad utolsó tíz éve, ha lehet minden eddiginél mozgalmasabb volt a sportágban. 1992-ben megalakult az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és 1993-ban a Magyar Kézilabda Szövetség is olyan új vezetést választott, aki kisebb változtatássokkal mai is a legsikeresebb szakaszát irányítja a sportágnak. A kézilabdázás az elmúlt tíz évben hazai és nemzetközi eredményeivel kivívta az ország második legnépszerûbb sportág címet, s olyan közönséget vonz a csarnokokba, akiknek igényükké vált, a gólok és a szép megoldásuk látványa. Elsõsorban a sportdiplomáciánkat kell kiemelni. Tagja lett az EHF Végrehajtó Bizottságának Sinka László fõtitkár és az IHF Edzõi szekciójának tagja Kovács Péter szakmai igazgató. Ez az elismertség tovább növekedett az elmúlt évben, amikor az IHF Orvosi Bizottságába választották Dr Tállay Andrást, míg a Fellebbviteli Bizottság tagja lett Dr Sulán Brigitta. Tovább növekedett az EHF vezetõ szerveiben is képviseletünk, mert Andorka Sándort az EHF Verseny-, és Játékvezetõi Bizottság és Kökény Beatrixot a Sportolói Bizottság tagjának választották. 1998-ban EHF Kongresszust rendeztünk Budapesten, és a Magyar Kézilabda Szövetség kapott megbízást az új nemzetközi minõsítésû játékvezetõk vizsgáztatására szervezett tornákra is. Ezen kívül több Európa-bajnoki és Világbajnoki selejtezõ tornát rendezhettünk az utánpótlás versenyek több korosztályában. Sportdiplomáciai siker, hogy hosszú idõ után ismét szerepet kapnak játékvezetõink a nemzetközi nagy versenyek végküzdelmeinél, így a Klucsó Jenõ-Lekrinszky Tivadar páros Olimpián és Világbajnokságokon kapott komoly feladatot, míg a 2002. évi nõi EB-n a Kékek Csaba-Kékes Pál játékvezetõ kettõs szerepelt elismert teljesítménnyel. Az IHF is elismerte sportágunk vezetésének hozzáértését és 1995-ben ismét felnõtt nõi VB-t rendezhettünk az Osztrák Szövetséggel közösen, majd ezt egy újabb megtisztelõ megbízás követte, és mi adhattunk otthont a XIII. nõi junior Világbajnokságnak 2001. 07. 29 - 08. 12.-ig Gyõrött, Pápán és Gyõrújbarát sportcsarnokában. A válogatottak és a klub csapatok nemzetközi szereplése kölcsönhatásban volt a sportdiplomáciával, mivel különösen a nõk szereplése és eredményei váltottak ki elismerést, de a férfiak 1997- ben elért Világbajnoki 4. helyezésük hosszú idõ után kimagasló teljesítmény. A nõi szakág az említett mélypontról emelkedett az eddigi legsikeresebb tíz év magaslatára. Laurencz László kapitányságával a budapesti VB-n elért ezüstérem volt az elsõ nemzetközileg is kiemelkedõ eredmény. Ezt követte az 1996-os atlanta-i Olimpián elért harmadik helyezés, valamint a 2000. évi Olimpia 2. helyének kivívása Sydneyben. Ez az eredmény már Mocsai Lajos mester nevéhez fûzõdik, aki 1998-ban vette át a csapat szakmai irányítását. Az olimpiai siker után csak egy lélegzetvételre volt ideje a hölgyeknek, mert 2000 decembere újabb feladatot jelentett számukra. A siker nem maradt el, hiszen Európa bajnokok lettek Bukarestben. Megnövekedett a klubcsapatok nemzetközi kötelezettsége, az újabb kupasorozatokkal és kiemelt nemzetközi tornákkal, melyek a fiatalok számára is színvonalas megmérettetést jelentenek. Az Európai Kézilabda Szövetség az ebben elért eredményeket összegezi és rangsorolja a nemzeteket. Mind a férfi, mind a nõi rangsorban az elõkelõ harmadik helyen szerepel Magyarország. Különösen nõi csapataink szerepeltek kiemelkedõen. Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerte a Dunaferr (1999) és EHF Kupát a DVSC, ezen kívül  döntõs volt a Bajnokok Ligájában a Herz-FTC,  és az EHF Kupában két alkalommal a Gyõri ETO. A Dunaferr a Szuper Kupát is elnyerte 1999-ben. A férfi csapatok közül rendszeres résztvevõje a Bajnokok Ligájának a Fotex KC Veszprém csapata, amely 2002-ben döntõs volt és csak minimális különbséggel maradt alul a Magdeburg csapatával szemben. Elismerésre méltó a Tisza Volán szereplése, valamint a 2000-ben KEK döntõs Dunaferr férfi csapatának teljesítménye is, míg korábban a Gyõri ETO és az Elektromos is ért már el elõkelõ helyezést a Kupa sorozatokban. A Magyar Kézilabda Szövetség vezetése megkülönböztetett figyelemmel kíséri az utánpótlás korúak versenyeztetését, képzését s kiválasztását a különbözõ válogatott keretekbe. Az elmúlt évtized utolsó szakaszában a sportág élvonala már csak teremben bonyolítja bajnokságait, de az alsóbb osztályok csapatai közül is többen rendelkeznek szabályos teremmel. Így a sportág jellege, technikája olyan feltételek között érvényesülhet, melyet idõjárás és egyéb körülmény nem gátolhat. Az Országos Ifjúsági Bajnokságok, az Országos Serdülõ Bajnokság olyan tehetséges fiataloknak adott és ad érvényesülési lehetõséget, hogy közülük többen az elsõ osztályú felnõtt csapataiknak is értékes tagjai. A Magyar Kézilabda Szövetség évek óta hat utánpótlás korosztály csapatának biztosít rendszeres foglalkoztatást és színvonalas nemzetközi programot. Ennek köszönhetõ, hogy férfi ifjúsági válogatottunk Európa bajnoki címet szerzett, és a junior fiúk 3. helyen végeztek. A nõknél kiemelkedik a legutóbbi junior Világbajnokságon elért 2. hely, valamint a 2002. évi Európa Bajnokságon szerzett  ezüstérem. Ezek az eredmények, a rendezésben elért eddigi sikereink, feljogosítja a sportág nemzetközi és hazai vezetését, hogy a 2004. évi felnõtt nõi Európa Bajnokság, valamint a 2005. évi junior férfi Világbajnokság méltó helyszínt fog jelenteni a sportág nemzetközi elitjének. Megalakult az EB Szervezési Bizottsága és már elkezdte munkáját, melybe fokozatosan kapcsolódnak be a vidéki helyszínek, a rendezõ Városok Önkormányzatai és sportvezetõi. A Magyar Kézilabda Szövetség a maga részérõl minden segítséget megad ezekhez a feladatokhoz, a közös cél, a sikeres világverseny rendezéséhez.Az elmúlt évszázad elsõ éveiben kezdte térhódítását Európában a kézilabdázás alapját képezõ dán Handboold, a német Handball és a cseh Hazena játék. Magyarországon a sportág születése Cséfay Sándor nevéhez kötõdik, aki atlétaként vett részt az európai munkásolimpián, ahol elnyerte tetszését a kézzel játszott, leginkább labdarúgó pályán rendezett mérkõzés és elhozva egy labdát elkezdte áldásos tevékenységét, melyet élete végéig önzetlenül és nagy szeretettel végzett. Kinevelte ez idõ alatt válogatott játékosok egész sorát, akik közül többen a sportág kiváló szakembereivé váltak. Az Õ nevéhez fûzõdik az önálló sportági szövetség, az 1933. március 30-án megalakult Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége. Az elsõ tisztikarban megtalálható volt országgyûlési képviselõ, a Testnevelési Fõiskola igazgatója és a fõvárosi oktatási osztály vezetõje. Ez az önállóság nagyot lendített a sportágon s férfi válogatottunk résztvevõje lett az 1936. évi berlini Olimpia nagypályás kézilabdamezõnyének, majd az 1938-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csapatunk. Sorra alakultak a szakosztályok és az önálló bajnokságok már nagyszámú csapatokkal bonyolódtak. Örvendetesen növekedett a nõi csapatok száma is. A sportág népszerûségét jelezte az is, hogy a téli idõszak tétlenségét megunták a kézilabdázók. Kerestek és találtak is olyan termet, ahol télen megvalósították a teremjáték alapjait, igaz fûrészporos talajon és csupán 13x26 méteres területen. A II. Világháború nagy törést jelentett minden ember életében. Sportolók haltak meg a frontokon, sportpályák mentek tönkre a városokban s vidéken. Talán ezzel lehet összefüggésben, hogy a nõi szakág éledt elõbb fel és nagypályás nõi válogatottunk 1949-ben Világbajnoki címet szerzett a Budapesten megrendezésre került Világbajnokságon. Az ezt követõ évek döntõ változást hoztak az ország életében. A megváltozott életkörülmények, az ország építõ tervek sorra szüntették meg a pályákat, így legjobb csapataink is otthontalanná váltak. Az érdeklõdés egyre inkább a kispályán játszott kézilabdázás felé irányult, melyet hazánkban fõleg szabadtéren játszottak, ugyanakkor az északi országok ekkor ugyan ezen a pálya méreten már egész évben, teremben rendezték mérkõzéseiket. A kispályás kézilabdázás mérföldes léptekkel indult el a fejlõdésben. A játéktér áttekinthetõsége, a gólok száma, az ötletek megvalósulásának végtelen lehetõsége olyan élményt nyújtott játékosnak és nézõnek egyaránt, hogy az iskoláktól kezdve, a legkisebb faluban is sorra épültek a pályák, alakultak csapatok minden korosztályban. A nagypályás kézilabdázás ezzel párhuzamosan kezdett elsorvadni, míg nem 1959-ben volt a legutolsó hivatalos bajnokság s ezt követõen már csak kispályás bajnokságokat írt ki a Magyar Kézilabda Szövetség. Az ötvenes évekre tehetõ a nemzeti szövetségek nagyszámú növekedése is, így a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) feladatai is megnövekedtek, programja kiszélesedett. A magyar kézilabdázás elismertségét jelzi az is, hogy mindig volt képviselõje az IHF-ben. Kezdetben Fantó Jenõ, majd közel harminc évig Madarász István, aki jelenleg is tiszteletbeli tag. Az IHF ezekben az években indította be a világbajnokságok rendszerét, ahol válogatott csapataink közül a nõk szerepeltek nagyobb sikerrel, mivel 1957-ben ezüstérmesek lettek, míg a férfiak általában a 7-9 helyen végeztek. A hazai bajnoki rendszer ebben az idõszakban az átalakulás gondjaival volt elfoglalva, hiszen az addig nagypályán játszó, más technikát és mozgást igénylõ játékosok beilleszkedése a kisebb játéktérre, valamint a sportággal újonnan ismerkedõ játékosok összhangja komoly szakmai kihívást jelentett a szakemberek számára. A hatvanas évek fejlõdési trendjében ismét a hölgyek jártak elõl, mivel az elsõ kispályás siker is az Õ nevükhöz fûzõdik. 1965-ben Dortmund-ban a Westphalenhalle a magyar nõi válogatott világbajnoki címét ünnepelte. Török Bódog szövetségi kapitány (aki közel harminc évig volt a nõi válogatott szakvezetõje) vezetésével többek között olyan kiválóságok alkották a csapatot, mint Elek Gyuláné, Romhányiné, Csenkiné,  és Jóna Magda. A sportág nemzetközi fejlõdése és népszerûsége megkövetelte az IHF-tõl, hogy növelje a nemzetközi találkozók lehetõségét és olyan nemzetközi tornákat vett fel versenynaptárába, ahol az egyesületi csapatok is megmérkõzhettek egymással. Így a Bajnokok Kupája, az IHF-Kupa és a Kupagyõztesek Kupájának (KEK) versenysorozat olyan küzdõtérré vált, ahol férfi és nõi csapataink motiválódhattak, a játékosok tovább fejlõdhettek. Érdemes ebben az idõszakban megemlíteni a férfiak mezõnyében a Bp.Honvéd, a Tatabánya, a Debrecen és a Gyõri ETO gárdáját, valamint a nõknél a Bp.Spartacus, az FTC és a Vasas csapatait, akik a legjobbak közé kerülve hívták fel a figyelmet Európában a magyar kézilabdázásra. A kézilabdázás nemzetközi elismertségét jelentette a hetvenes évek több döntõ változása. Felvették az olimpia mûsorában a teremkézilabdázást és 1972-ben, Münchenben férfi csapatunk a nyolcadik helyen végzett. A nõi csapatok egy olimpiával késõbb 1976-ban, Montrealban léptek elõször pályára és lányaink a harmadik helyen végeztek, míg a férfiak is elõbbre léptek a hatodik hely elérésével. A Világbajnokságok döntõinek rendszeres résztvevõi voltunk ezekben az években és megállapítható, hogy mindég a nõi válogatott ért el jobb eredményt. Amíg a férfiak a 7-9. hely elérésénél nem jutottak elõbbre, addig a hölgyek két alkalommal is bronzéremmel zárták szereplésüket. A klubcsapatok Európa Kupájában tovább tartott a nõi csapataink jó szereplése, így nagy elismerést váltott ki 1977-ben az FTC gyõzelme a KEK-ben Elek Gyula edzõ vezetésével. Bár férfi csapataink nem értek el kimagasló eredményt, mégis voltak olyan kiemelkedõ játékosaink, akik nemzetközileg is elismertté váltak. Egy pár név a teljesség igénye nélkül: Bartalos Béla, Varga István, a Vass fivérek, vagy Marosi István, majd a fiatalabbak közül Kovács Péter, Kenyeres József és Szilágyi István, akiknek késõbb külföldön is sikeres volt a pályafutásuk. A nyolcvanas évekre fõleg a férfiak elõretörése jellemzõ. Két olimpián is 4. helyezéssel zárták szereplésüket, szemben a nõi válogatottal, akik 1980-ban értek el egy negyedik helyezést. A világbajnokságokon kiegyenlítõdött az erõviszony. Mind a két válogatottunk ezüstérmes lett. A férfiak a svájci, a nõk a budapesti  VB-n szerezték meg a második helyet. Magyarország ekkor rendezett elõször nõi kispályás VB-t és ekkor értek pályafutásuk csúcspontjára Csík János tanítványai. Sterbinszky, Gódorné, Angyal Éva, Csajbókné, Vanya Mária, és a többi Vasas és FTC játékos szereplése is olyan élményt jelentett az új Budapest Sportcsarnok közönségének, melyben hazai közönségünknek korábban ritkán volt része. Sajnos ezt követõen nõi válogatottunk mélyrepülésbe kezdett s a korosztályváltás problémája göröngyös út bejárására kényszeríttette a nõi szakágat. Erre az idõszakra is jut azonban klubsiker. Mind a két magyar bajnok megnyerte az 1981/82. évi Bajnokok Kupáját. A Bp.Honvéd férfi csapata Kovács László vezetésével, míg a Vasas lányok Mocsai Lajos szakmai irányításával lettek Európa legjobbjai. Az évszázad utolsó tíz éve, ha lehet minden eddiginél mozgalmasabb volt a sportágban. 1992-ben megalakult az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és 1993-ban a Magyar Kézilabda Szövetség is olyan új vezetést választott, aki kisebb változtatássokkal mai is a legsikeresebb szakaszát irányítja a sportágnak. A kézilabdázás az elmúlt tíz évben hazai és nemzetközi eredményeivel kivívta az ország második legnépszerûbb sportág címet, s olyan közönséget vonz a csarnokokba, akiknek igényükké vált, a gólok és a szép megoldásuk látványa. Elsõsorban a sportdiplomáciánkat kell kiemelni. Tagja lett az EHF Végrehajtó Bizottságának Sinka László fõtitkár és az IHF Edzõi szekciójának tagja Kovács Péter szakmai igazgató. Ez az elismertség tovább növekedett az elmúlt évben, amikor az IHF Orvosi Bizottságába választották Dr Tállay Andrást, míg a Fellebbviteli Bizottság tagja lett Dr Sulán Brigitta. Tovább növekedett az EHF vezetõ szerveiben is képviseletünk, mert Andorka Sándort az EHF Verseny-, és Játékvezetõi Bizottság és Kökény Beatrixot a Sportolói Bizottság tagjának választották. 1998-ban EHF Kongresszust rendeztünk Budapesten, és a Magyar Kézilabda Szövetség kapott megbízást az új nemzetközi minõsítésû játékvezetõk vizsgáztatására szervezett tornákra is. Ezen kívül több Európa-bajnoki és Világbajnoki selejtezõ tornát rendezhettünk az utánpótlás versenyek több korosztályában. Sportdiplomáciai siker, hogy hosszú idõ után ismét szerepet kapnak játékvezetõink a nemzetközi nagy versenyek végküzdelmeinél, így a Klucsó Jenõ-Lekrinszky Tivadar páros Olimpián és Világbajnokságokon kapott komoly feladatot, míg a 2002. évi nõi EB-n a Kékek Csaba-Kékes Pál játékvezetõ kettõs szerepelt elismert teljesítménnyel. Az IHF is elismerte sportágunk vezetésének hozzáértését és 1995-ben ismét felnõtt nõi VB-t rendezhettünk az Osztrák Szövetséggel közösen, majd ezt egy újabb megtisztelõ megbízás követte, és mi adhattunk otthont a XIII. nõi junior Világbajnokságnak 2001. 07. 29 - 08. 12.-ig Gyõrött, Pápán és Gyõrújbarát sportcsarnokában. A válogatottak és a klub csapatok nemzetközi szereplése kölcsönhatásban volt a sportdiplomáciával, mivel különösen a nõk szereplése és eredményei váltottak ki elismerést, de a férfiak 1997- ben elért Világbajnoki 4. helyezésük hosszú idõ után kimagasló teljesítmény. A nõi szakág az említett mélypontról emelkedett az eddigi legsikeresebb tíz év magaslatára. Laurencz László kapitányságával a budapesti VB-n elért ezüstérem volt az elsõ nemzetközileg is kiemelkedõ eredmény. Ezt követte az 1996-os atlanta-i Olimpián elért harmadik helyezés, valamint a 2000. évi Olimpia 2. helyének kivívása Sydneyben. Ez az eredmény már Mocsai Lajos mester nevéhez fûzõdik, aki 1998-ban vette át a csapat szakmai irányítását. Az olimpiai siker után csak egy lélegzetvételre volt ideje a hölgyeknek, mert 2000 decembere újabb feladatot jelentett számukra. A siker nem maradt el, hiszen Európa bajnokok lettek Bukarestben. Megnövekedett a klubcsapatok nemzetközi kötelezettsége, az újabb kupasorozatokkal és kiemelt nemzetközi tornákkal, melyek a fiatalok számára is színvonalas megmérettetést jelentenek. Az Európai Kézilabda Szövetség az ebben elért eredményeket összegezi és rangsorolja a nemzeteket. Mind a férfi, mind a nõi rangsorban az elõkelõ harmadik helyen szerepel Magyarország. Különösen nõi csapataink szerepeltek kiemelkedõen. Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerte a Dunaferr (1999) és EHF Kupát a DVSC, ezen kívül  döntõs volt a Bajnokok Ligájában a Herz-FTC,  és az EHF Kupában két alkalommal a Gyõri ETO. A Dunaferr a Szuper Kupát is elnyerte 1999-ben. A férfi csapatok közül rendszeres résztvevõje a Bajnokok Ligájának a Fotex KC Veszprém csapata, amely 2002-ben döntõs volt és csak minimális különbséggel maradt alul a Magdeburg csapatával szemben. Elismerésre méltó a Tisza Volán szereplése, valamint a 2000-ben KEK döntõs Dunaferr férfi csapatának teljesítménye is, míg korábban a Gyõri ETO és az Elektromos is ért már el elõkelõ helyezést a Kupa sorozatokban. A Magyar Kézilabda Szövetség vezetése megkülönböztetett figyelemmel kíséri az utánpótlás korúak versenyeztetését, képzését s kiválasztását a különbözõ válogatott keretekbe. Az elmúlt évtized utolsó szakaszában a sportág élvonala már csak teremben bonyolítja bajnokságait, de az alsóbb osztályok csapatai közül is többen rendelkeznek szabályos teremmel. Így a sportág jellege, technikája olyan feltételek között érvényesülhet, melyet idõjárás és egyéb körülmény nem gátolhat. Az Országos Ifjúsági Bajnokságok, az Országos Serdülõ Bajnokság olyan tehetséges fiataloknak adott és ad érvényesülési lehetõséget, hogy közülük többen az elsõ osztályú felnõtt csapataiknak is értékes tagjai. A Magyar Kézilabda Szövetség évek óta hat utánpótlás korosztály csapatának biztosít rendszeres foglalkoztatást és színvonalas nemzetközi programot. Ennek köszönhetõ, hogy férfi ifjúsági válogatottunk Európa bajnoki címet szerzett, és a junior fiúk 3. helyen végeztek. A nõknél kiemelkedik a legutóbbi junior Világbajnokságon elért 2. hely, valamint a 2002. évi Európa Bajnokságon szerzett  ezüstérem. Ezek az eredmények, a rendezésben elért eddigi sikereink, feljogosítja a sportág nemzetközi és hazai vezetését, hogy a 2004. évi felnõtt nõi Európa Bajnokság, valamint a 2005. évi junior férfi Világbajnokság méltó helyszínt fog jelenteni a sportág nemzetközi elitjének. Megalakult az EB Szervezési Bizottsága és már elkezdte munkáját, melybe fokozatosan kapcsolódnak be a vidéki helyszínek, a rendezõ Városok Önkormányzatai és sportvezetõi. A Magyar Kézilabda Szövetség a maga részérõl minden segítséget megad ezekhez a feladatokhoz, a közös cél, a sikeres világverseny rendezéséhez.

Oldal: A kézilabda története Magyarországon
BigyiBogyi - © 2008 - 2024 - bogyesz.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat